Továbbra is csak várakoztam...

de csak nem jött a szövettani eredmény. 13 nap elteltével felhívtuk a patológiai osztály vezetőjét, hogy tud-e valamit a leletemről.

Pár perc csend után közölte velem, hogy a minta alapján tumor gyanú áll fent C4-es diagnózissal, és az eredmény 12 nappal ezelőtt elkészült, ő vizsgálta meg a szövetet, felmondta diktafonra majd oda adta az asszisztensének, aki sajnálatos módon nem vitte fel az eredményt a rendszerbe és emiatt elnézést kér…de hát nagyon kevesen dolgoznak az egészségügyben.  Értem én, de akkor is…

Innen is üzenem Neki: Hát köszi, Jolika, Marika vagy bármi is a neved…menj a pi@ba!!, hogy kétségek között hagytál 2 hétig, mert nem tudtad felvinni a szövettani eredményemet a rendszerben és emiatt eltelt idő nekem probléma. Mert ugye a csapból is az folyik, hogy ilyenkor az idő a legfontosabb, hogy nehogy áttét legyen.

 A hír hallatára kolléganőimmel megittam az utolsó bánat pálinkámat.

Következő napon már az Onko Team előtt álltam, és elmondták, hogy operációra van szükség, ki kell venni a daganatot és vele együtt a sentinel őrcsomót aztán majd utókezelés jön. Sugárterápia, kemóterápia, hormonterápia…majd meglátjuk, hogy a kivett tumor szövettanija mit mutat.

Diagnózis: Emlő daganat!

Ismét versenyt kellett futni az idővel, mert a sebészeten csak 6 hét múlva kaptam időpontot, én addig nem várhattam.

Nem tudtam enni, csak fogytam, éjszakai izzadások gyötörtek, folyamatosan érzelmi hullámvasúton ültem.

Nem értettem, hogy miért kapom ezt??! Nem vagyok én rossz ember, hogy ekkora terhet cipeljek 37 évesen! Itt van a 2 gyönyörű kislányom, kifogja őket úgy szeretni mint én, az Anyukájuk. Dühös voltam és bevallom, néha még mindig az vagyok, miért én? Miért nem lehetek végre boldog?! Szorongva aludtam el, nem tudtam, hogy mi jön még?!

A hűtőmre kitettem egy A4-es lapot amire felírtam: Minden rendben lesz, megfogok gyógyulni, jó lesz a szövettani eredményem, egészséges leszek!

Muszáj a pozitív hozzáállás, anélkül nem megy!

Közben megtaláltuk az egyik legjobb sebészt, aki vállalta, hogy 1 hónapon belül megoperál.

Április 16.-án végre eljött a nap és reggel 8-kor már úton voltam a műtő felé.

Természetesen ez sem volt problémamentes…hát persze, hogy ez is csak velem történhet meg.

A betegtologató összekevert egy epe műtétre váró emberrel, még szerencse, hogy észnél voltam amikor megkérdezték tőlem, hogy na akkor epe? Áhhh mondom nem, én mell…így 1 órát várakoznom kellett a műtősnőkkel a megőrzőben.

Majd befutott az orvosom, aki megsimogatta az arcomat és biztosított arról, hogy nem lesz semmi gond, a műtőig el sem engedte a kezemet.

Sohasem fogom elfelejteni azt a reggelt, a műtő ablakában láttam ahogy esik az eső, a szél fújta a fák nagy leveleit és a hangszórókból Lionel Richie dallama szólt. Még mondtam is a doktornak, hogy milyen romantikus, aki felvont szemöldökkel rám nézett és azt mondta, hogy ilyet sem hallott még a praxisa alatt.

De akkor már kezdett elérni az altató hatása, másodperceken belül bammm elaludtam.

Ébredés után még kábán elkezdtem telefonálgatni, felhívtam minden embert aki közel áll hozzám. Persze erre este már nem is emlékeztem😊 Altatás után ne telefonálgassatok :D

Doktor Úr is meglátogatott és elmondta, hogy kivette a 2 dagit és vele együtt 3 sentinel nyirokcsomót, minden a legnagyobb rendben zajlott. Igaz, vért kellett kapnom, de minden okés.

3 napig élvezhettem a kórház szeretetét. Ezek után otthon lábadozhattam.  

3 hét múlva megérkezett a kivett dagik szövettani eredménye, rosszindulatú, de kiváló prognozisú csoportba tartozik így 96%-ban gyógyítható.

Több hónap után végre egy igazán boldog nap, már ott volt a fény az alagút végén. Ahogy nagylányom mondta, „Anya, ez sima liba”…igen, az lesz, ezt is legyőzzük!

Ismét Onko Team, kiírták a kezelési tervet. Sugárterápia és hormonterápia.

Fel kellett keresnem az onkológusomat, akire 3,5 órát várakoztam…az ott eltöltött várakozási időt senkinek sem kívánom, láttam olyan embereket akik súlyos onkológiai betegek, félelmet és fájdalmat a szemükben.  Na ez megviselt, nem kicsit, holott tudtam, hogy én ettől az állapottól nagyon de nagyon messze vagyok, de mégis a lelkemig hatolt az ott látottak.

Nemrég elkezdtem a sugárterápiát, minden nap mennem kell.

Nálam vannak mellékhatásai, de ez mindenkinél más, valaki nagyon könnyen átvészeli, semmit sem érez. Én a kezelés után nagyon gyenge és fáradt vagyok, néha hányinger. Most a többedig kezelés után kezd pirulni a bőröm(igen, már kenem Bephanten-el), fáj a mellkas/szegy csontom…de már nincs sok hátra, egyre közelebb az alagút vége. Pár hét és vége! Aztán jönnek a kontroll vizsgálatok, ahol egyértelműen minden rendben lesz!

Közben elkezdtem a vezetett meditációt, az onkopszichológust és minden olyan dolgot ami segíti a lelkem gyógyulását, a fejlődésemet.  Ami a legfontosabb, csak olyan emberekkel, barátokkal veszem magamat körül akik pozitívan hatnak rám!

A következő és egyben utolsó bejegyzésem már csak a köszönetről és a háláról fog szólni. Aztán legközelebb már csak 1 év múlva írok, amikor az első nagy kontrollon minden rendben lesz, az eredményeim kiválóak lesznek, és megünneplem az első nyári szülinapomat 😊